MÓRA FERENC: A SZÁZADIK KÖNYV

 
Mikor kisdeák koromban az első bizonyítványt hazavittem, az édesapám örömében olyan barackot nyomott a fejemre, hogy csak úgy ropogott. 
- Ember vagy a talpadon - mondta hozzá -, most már megérdemled, hogy megmutassam a könyvtáramat. 
Azzal megfogta a kezemet és bevezetett a tisztaszobába. Jártam már én ott máskor is, de sose láttam a könyvtárt. Most is hiába nézelődtem utána, híre sem volt ott egy könyvespolcnak. 
- Szegény szántóvetőnek gerendán a könyvtára - okosított fel édesapám, a székre állva leszedegette a könyveket a mestergerendáról. Volt ott könyv jó nyalábbal, ócskább, újabb, vékonyabb, vastagabb, cifrább, szegényesebb. 
- Válassz egyet magadnak - biztatott édesapám -, de csak okosan avval a kis ésszel. 
Biz én nem okosan választottam. Azt kaptam föl, amelyiknek legszebb volt a táblája. Csupa virág, meg pillangó. Valami virágkereskedésnek az árjegyzéke volt. 
- No ezt szépen kiválasztottad - nevetett édesapám. - Meglátom, mire mégy vele. 
Megbirkóztam én azzal is, ha egy hónapig tartott is. De akkorra olyan virágtudós lettem, hogy apámuram elbámult bele. 
- Ezt már szeretem - veregette meg vállamat. - Jóravaló méhecske a gyim-gyomban is megtalálja a mézet. Hanem most majd én választok neked könyvet, olyant, amelyik csupa lépes méz lesz. 
Verses könyv volt az, tele nekem való versekkel, harmatosokkal, mint a hajnalkavirág, csengő-bongókkal, mint a reggeli harangszó. Estélig átsuhantam fölöttük, mint a fecske a víz fölött. 
Hanem édesapám nem dicsért meg a nagy sietségért. Inkább megcsóválta a fejét. 
- Nem jól van ez így, fiamuram. Nem fecskemódra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abban merülni. 
Addig olvasgattam aztán a verses könyvem, hogy utoljára kívülről tudtam az egészet. Nem is tudott az iskolában senki annyi verset, mint én. Kaptam is a második esztendő végén annyi jutalomkönyvet, hogy alig bírtam haza. 
- Az én könyvtáram még egészen elszégyelli magát a tied mellett - mosolygott az apám. - Mit szólnál hozzá, ha azt is neked adnám? 
Nem tudtam én semmit sem szólni az örömtől, csak kapkodtam hol az egyik könyvhöz, hol a másikhoz. S addig nem volt nyugtom, míg az édesanyám a régi fazekas polcot nekem nem adta könyvtárnak. Akkor aztán nem cseréltem volna a szolgabíróval se. Beraktam a könyveimet szép sorjába, ragasztottam rájuk számot is s azt pingáltam a polc fölé piros plajbásszal: az én könyvtáram. 
  Attól fogva az egész iskola csudájára járt a könyvtáramnak, kölcsön is kéregettek belőle s nemsokára mindenki több hasznát vette, mint a könyvtáros úr. Én már akkor nem győztem olvasni, csak úgy feléből-harmadából lapoztam át a könyveimet. Minden eszem-kedvem azon volt, hogy minél több legyen a könyvem. 
Mire nagyobbacska deák lettem, tetejétől aljáig megtelt a fazekas polc, de biz én minden tizedik könyvemről se tudtam volna megmondani, mi van benne. Volt olyan is, amit ki se nyitottam még, de a címét sorban el tudtam fújni valamennyinek. 
Egyszer, ahogy a könyveimet porolgatom, odajön hozzám az édesapám és azt kérdezi, hány könyvem van már? 
- Egy híján száz - feleltem büszkén. 
- No, ehol a századik - húzott elő a hóna alól édesapám egy takaros kis könyvet. - Éppen most hozta haza a könyvkötő. 
Fekete bőrkötésű, aranymetszésű könyvecske volt, szemüveges bagoly volt rányomva a táblájára, a bagoly papírtekercset tartott a csőre közt s arra volt írva a könyv címe: "Okos könyv." 
- Ez lesz a legszebb könyvem - tettem volna be a helyére a könyvet, de apám megfogta a kezemet. 
- Szeretném, ha el is olvasnád. Én írtam, ami benne van, te majd folytathatod. 
- Apám írta? - nyitottam föl megzavarodva a könyvet. 
Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép öreges betűivel ez az egy sor: 
- Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani! 
Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan. Az Okos könyvbe azonban jegyeztem már egyet-mást magam is azóta, de az édesapáménál okosabb tanácsot egyet se.  
 
1. Válaszolj pontosan a kérdésekre!
 
Miért mutatta meg az édesapa a könyvtárát a kisfiának?
________________________________________________    
Hol volt az édesapa könyvtára?
________________________________________________    
Melyik könyvet választotta először a kisfiú? Miért?
_________________________________________________  
Milyen könyvet kapott másodszor az édesapjától?
_________________________________________________  
2. Magyarázd meg a következő mondatok jelentését!
„Jóravaló méhecske a gyim – gyomban is megtalálja a mézet.”
________________________________________________    
„Nem fecskemódra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abban merülni.”
_________________________________________________  
3. Karikázd be a helyes állítások betűjelét!
Hogyan lett a kisfiúnak „könyvtára”?
a) Az édesapja neki ajándékozta a saját könyvtárát.
b) Vettek egy rakás könyvet.
c) A második évi jutalomkönyvekből és az édesapa ajándékából.
Hol tartotta a könyveit a gyerek?
a) A mestergerendán a tisztaszobában.
b) Egy régi fazekas polcon.
c) Könyvszekrényt csináltatott neki az apja.
2/
4. Írd az állítások elé, hogy igazak (I) vagy hamisak (H)!
____ A kisfiú gondját viselte a könyvtárának.
____ Szívesen kölcsönzött olvasnivalót az iskolatársainak.
____ Minden könyvét elolvasta.
____ Minden könyvének tudta a címét.                                                
                                                                                                             4/
 
5. Rajzold le milyen volt a 100. könyve! 
                                                                                                                                                                                     4/
6. Magyarázd meg, mire figyelmeztette az édesapa a fiát!
„Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani!”
_________________________________________________